Márkanév-váltás: Hitachi helyett Maxell                                                                                                                                                

2019. szeptember

Az AVSpecialista Kft. szervezésében szeptember 12-én tartott rendezvényen a Maxell cég képviselője bejelentette, hogy az eddig Hitachi márkanéven forgalmazott projektorok ezentúl a Maxell nevet viselik. A változás hátteréről Maciej Zakrocki regionális menedzser előadásából tudhattunk meg részleteket.

01.jpg
A helyszín: a Premium Cafe, Étterem és Konferenciközpont különterme, ahol a meghívott kereskedőket és a média képviselőit prezentáció és néhány kiállított Maxell projektor segítségével tájékoztatták a látszólag meglepő – mint kiderült, nem is olyan váratlan – változásról, nevezetesen a Hitachi projektorok „átkereszteléséről” Maxell projektorokká. Valójában nemcsak erről van szó, a Maxell máris bejelentette, hogy új modelleket hoz(ott) piacra, amelyek Hitachi márkanéven egyáltalán nem szerepeltek.

02.jpg
A Maxell projektorok hazai forgalmazója az AVSpecialista Kft., a rendezvényt Prágai György cégvezető bevezetője nyitotta meg. A márkanév-váltás tényét – amelynek bejelentése 2019. április 1-én már megtörtént –  Keisuke Fujimura (Head of B2B Business Unit, Digital Media Group) ismertette röviden.


03.jpg
A részleteket a bevezetőben említett Maciej Zakrocki (Regional Manager EEU and Russia, Hitachi Europe Ltd., Digital Group) – aki ma már a Maxell alkalmazottja – előadásából ismerhettük meg, egy érdekes történeti visszatekintés keretében. Ebből kiderült, hogy a két cég már évtizedek óta szoros és szövevényes kapcsolatban volt, és a gyümölcsöző együttműködés a mai napig tart.

 

04.jpg

 

A Maxell neve csaknem hatvan éve ismerősen cseng a fogyasztók és a kereskedők számára. Egy Nitto Electric Industrial nevű cég szárazelem és mágnesszalag részlegéből alakult önálló céggé Maxell Electric Industrial Co., Ltd. néven, 1961-ben. A márkanév kisebb névmódosításokon is átment (Maxelle, Maxwell), majd véglegesen visszatértek a Maxell-re. 1964-ben a vállalat neve Hitachi Maxell Ltd.-re változott, ami mutatja a Hitachival való szoros kapcsolatot.

Az idők során a cég sok új termékfajtával jelentkezett a legendás elemek és magnószalagok, kompakt kazetták után és mellett, a hajszárítótól a CD és DVD lemezekig, a fülhallgatóktól a merevlemezig stb.


A projektorgyártást 1995-ben kezdték, de a 2000-es évek elején indult be igazán. 2001-ben Kínában (Fuzhou) létesítettek egy 714 dolgozót foglalkoztató projektorgyártó üzemet, 51,6 millió dolláros beruházással. Az általuk gyártott projektorok azonban idén áprilisig a Hitachi márkanevet viselték (bár a változást már 2018 vége felé jelezték). A történethez hozzátartozik, hogy a Hitachi részesedése a közös cégben (szavazati aránya) még 2017-ben 29,52%-ról először a felére, 14,76%-ra, majd 3,01%-ra csökkent.

A gyár és a szakemberek eközben nem változtak, aminek következtében a technológiai szint és a minőség is maradt ugyanaz. A Maxell (mint tulajdonképpeni eredeti projektorgyártó) folyamatosan fejleszt, és nagyszabású projekteket kivitelez (mint pl. a tokiói Maxell Aqua Park világítása és projektoros objektumfestése).


Ha közelebbről megnézzük, a Maxell projektor-kínálatában nagyteljesítményű (5000-10.000 lumenes) installációs vetítők és az üzleti, oktatási szférának szánt 3000-4000 lumenes projektorok (köztük hordozható típusok) is szerepelnek.

 

05.jpg


Az installációs projektorok családja a 8000-es, az 5000-es és a Laser sorozatokból áll, és a fő jellemzők a következők:


8000 series: 3LCD, 6000-8000 lumen, XGA/SXGA/WXGA/WUXGA felbontás (a Maxell 2019-es katalógusában ebben a kategóriában 8 új modell szerepel)
5000 series: 3LCD, 5000-6000 lumen, XGA/WXGA/WUXGA felbontás (a katalógusban az új modellek száma három)
Laser series: DLP/3LCD, 5000-10.000 lumen, WXGA/WUXGA felbontás (a katalógusban az új modellek száma 5, és mindegyik 3LCD technológiát használ)


Az edukációs és üzleti célokra szánt csoportban a következő sorozatok szerepelnek:

 

UST INT series: 3LCD, 2700-4000 lumen, XGA/WXGA felbontás (egy új és három korábbi modell a katalógusban, ezekből egy interaktív)
ST series: 3LCD, 3000 lumen, XGA/WXGA felbontás (egy új modell a katalógusban)
E series: 3LCD, 3000-5000 lumen, XGA/WXGA felbontás (egy új modell, és összesen hat modell a katalógusban) – többcélú és hordozható alcsoportok

 

A következőkben részletesebben bemutatunk három olyan Maxell projektort – két installációs (az egyik lámpás a másik lézeres típus) és egy 3300 lumenes interaktív lézerprojektort –, amelyek a rendezvényen is láthatók voltak.

 

A legnagyobb teljesítményű kiállított projektor az MC-WU8701W jelű lámpás 3LCD modell volt. Főbb jellemzői: 7000 ANSI lumen fényáram, WUXGA felbontás, 10.000:1 kontrasztarány (aktív írisz használatával). Az objektív 7-féle opcionális típus közül választható, az ultra short throw-tól az ultra long throw-ig. A lámpa élettartama 2000, 4000 vagy 1000 óra, az üzemmódtól függően (Normal, Eco, Portrait). A Portrait mód nem megszokott dolog a lámpás projektoroknál. Néhány további tulajdonság: 2 db HDMI, HDBaseT, DisplayPort, SDI bemenetek, továbbá VGA bemenet, kimenet (monitor), kompozit és komponens videó, audió be- és kimenet, vezetékes hálózat (RJ-45), vezeték nélküli hálózat (USB-A + opcionális vezeték nélküli adapter), vezetékes távvezérlő csatlakozás (3,5 mm-es jack), RS-232 vezérlőport.

 

06.jpg


Az MP-WU5503 installációs 3LCD lézerprojektor szintén WUXGA felbontású, fényárama 5000 ANSI lumen, a rendszer élettartama 20.000 óra. A fixen beépített objektív zoomátfogása 1,7x-es. Elvárható módon természetesen lens shift segíti a rugalmas elhelyezést (±56,5% függőlegesen és ±4,6% vízszintesen). Érdemes az objektív alacsony F-számát, azaz nagy fényerejét megemlíteni (1,6 – 2,1). A kép geometriája a négy sarokban és a négy oldalon digitálisan korrigálható. Hét gyári preset és három User mód szerepel a képi módok választékában. Sorolhatnánk még (az installációs projektorokra általában is jellemző) sok hasznos szolgáltatást (Multi Projector, Moderator Control Mode, Projector Quick Connection, Wireless Capability (opció) stb.). Csatlakozókban hasonlóképpen gazdag, mint a fenti MC-WU8701W, beleértve a HDBaseT bemenetet. A gyártó a projektorra, illetve a fényforrásra 20.000 óra, ill. 5 év garanciát vállal, ami kiterjeszthető.


07.jpg 

 
Végül még egy igazi újdonság a kiállított darabok közül: az MP-TW3011-es 3LCD, WXGA felbontású, 3300 ANSI lumenes interaktív lézerprojektor. A vetítési arány ennél a típusnál 0,3:1, azaz egy UST projektorról van szó. Bizonyos elhelyezési rugalmasságot – mivel az objektív fix fókusztávolságú – itt az 1,35x-ös digitális zoom biztosít. A fényforrás élettartama normál üzemmódban a szokásos 20.000 óra, de van kétféle Long life üzemmód is, amelyekben 30.000, illetve 50.000 órára növekszik az élettartam. Az interaktív használathoz a projektor mellé jár 2 db interaktív toll és a StarBoard software application DVD. A csatlakozókat felsorolni is hosszú: HDMI, HDMI/MHL, 2 db VGA be, VGA ki, kompozit és komponens videó, audió be/ki, vezetékes és vezeték nélküli hálózat (ez utóbbi opcionális adapterrel USB-n keresztül), 2 db USB-A (WiFi adapter és PC nélküli vetítés), USB-B (interaktív, USB display, USB egér), RS-232. A garancia 20.000 órára, illetve 5 év használatra terjed ki. Az alábbi képen középen látható ez az UST projektor:


08.jpg


További információ a Maxell projektorokról: https://proj.maxell.co.jp/en/projector/index.html

projektor.hu

megosztás
kérjen

ajánlatot

;